Regisztráció és bejelentkezés

Látszat

Tárgyam létrehozásával az volt a célom, hogy megmutassam az emberek számára, hogy miképpen változnak meg a színek, ha rétegelve egymás felé helyezzük el őket.

Ezt az igencsak egyszerű, de látványos gesztust kezdtem el vizsgálni, hogyan is tud hatni az emberi vizuális illúzióra.

Egy piros, illetve egy kék színű fólia segítségével ugyanabból a képből teljesen különböző ábrákat hozhatunk létre.

Én, kis színes négyzetekből álló képet készítettem, amely első látásra színkavalkádnak tűnik, de mégis, a fóliák ráhelyezésével szigorú szabályrendszert követő képet látunk.

A makettem elkészítését azzal kezdtem, hogy megfigyeltem, miként viselkednek az alapszínek, hogyha különböző színű fóliákkal takarjuk le, hiszen tudjuk, hogy ha egy színt egy ugyanolyan színű, fólíával fedünk le, akkor az a szín eltűnik, és üres lap hatását kelti bennünk.

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy mi is a fő célja témámnak.

Napjainkban gyakran tapasztaljuk, hogy egyes dolgokról miként vélekednek a különböző népcsoportok, vallási csoportok, szekták. Láthatjuk, hogy ugyanazt a dolgot különböző módon ítélik meg az emberek.

Lehet hogy azonos nyelvet beszélnek, egységes a bőrszínük, hasonló anyagi helyzetben élnek, mégis más véleményen van például a kereszténység és az univerzalizmus.

Tehát a tárgyam segítségével párhuzamot szeretnék húzni. A kék illetve a piros fólia tükrözi a burkot amiben élnek ezek az emberek.

szerző

  • Vass Csilla
    építészmérnök
    nappali

konzulens

  • Dr. Üveges Gábor
    egyetemi docens, Rajzi és Formaismereti Tanszék

helyezés

Nem ért el helyezést