Regisztráció és bejelentkezés

VERTIKÁLIS ISKOLA

Miért és hogyan tervezzünk iskolát nagyvárosba?

A változó demográfiai körülmények gyakran éppen a már amúgy is sűrű és túlzsúfolt helyeken teszik szükségessé az újabb, több és nagyobb oktatási intézmény létrehozását. A meglévő épületek elavultak, nem képesek kiszolgálni az összes, különböző fajta tanórát, több gyerek jelentkezik, mint amennyit az épület be tud fogadni.

Van elég hely? Mik a bővítési lehetőségek?

A sűrű beépítés miatt, ma már nagyon kevés a szabad és nagy alapterületű építési telek. Szinte csak foghíj beépítés lehetséges, vagy a már meglévő iskolák bővítése. Ezek szintén nem nagy alapterületűek, vagy már a telekhatárokon belül teljesen kihasznált beépítettséggel helyezkednek el. Ezen korlátok eredményezhetik azt, hogy a megszokott horizontális oktatási terek, vertikálissá alakulhatnak át. Az iskolaépítészet fejlődése ezen az úton indulhat el. Megfelelően kialakított terekben fejlődhet, korszerűsödhet az oktatás, az oktatási rendszer is.

Vannak-e erre példák?

Erre az irányra, már több törekvés volt, de még mindig túl nagy az alapterület és kevésbé toronyszerű a kialakítás. Általában az iskolához kapcsolt kollégium épülete tud vertikális kialakítású lenni.

Az elmúlt évben mi is hasonló problémákra kerestük a megoldást a Tanszéki terv tantárgy keretén belül. Kevés hely híján a legkézenfekvőbb megoldás a felfelé építkezés volt.

Létezik egyáltalán vertikális iskola? Működhetnek az oktatási terek egymás felett? Működik együtt a horizontális és vertikális épület?

Egyetem, középiskola, általános iskola. Ki lehet alakítani a tereket minden korcsoport számára igényesen, használhatóan?

Kutatásunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ, miközben már a megépült vertikális iskola felé mutató intézményeket kutatjuk, elemezzük, vizsgáljuk működésüket. Ezekkel az eredményekkel a célunk egy minden esetben használható és működő vertikális megoldás létrehozása.

csatolmány

szerzők

  • Fercsik Fruzsina
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Nyeste Adél
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulensek

  • Dr. Sági Gergely
    Egyetemi adjunktus, Exploratív Építészeti Tanszék
  • Dr. Nagy Iván
    egyetemi docens, Exploratív Építészeti Tanszék