Regisztráció és bejelentkezés

Kultúrák találkozása térben és időben

Kultúrák találkozása térben és időben

21. századi “őrtorony” tervezése

Tervünk célja egy olyan műtárgy megalkotása, amely környezetébe integrálódhat és szerves részévé válhat, ugyanakkor a modern és a letűnt korok találkozásának jelképe lehet, egy kapcsolódási pont a római örökség és a mai kor embere között.

Esetünkben nem egy szokványos helyzettel állunk szemben. Nem csak a mai kor elemei közé kell egy azokhoz alkalmazkodó, azokkal új egységet alkotó épületet létrehozni, hanem a történelembe is be kell csatlakozni és a megfelelő viszonyt megtalálni régi és új között. Számunkra ebben a tervezési feladatban ezek együttes megoldása jelenti a kihívást.

Első lépésként fontosnak tartjuk a helyszín megismerését és a hely történelmének minél mélyebbre ható tanulmányozását, mivel a megfelelő kapcsolat megtalálásához elengedhetetlen ezek ismerete. Vizsgálandó kérdés a római örökség és a mai kor szellemének összefüggése, egymásra hatása, mivel ezen funkciónál ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Úgy hisszük,hogy a történelmi háttér és példák megismerése mindenképpen irányt fognak adni a tervezésben. Viszont ahhoz, hogy az építmény a 21. században is megállja a helyét elengedhetetlen a kortárs előképek, viszonyok tanulmányozása is.

Célunk nem egy rekonstrukció, egy új anyagokból felépített korhű torony, sokkal inkább egy letisztult műtárgy létrehozása, ami egy jelképszerű vertikális elem lenne a tájban. Fontos, hogy az építmény kommunikáljon a környezetével, ez elv lehet az anyag és szerkezet választásban.

Ezen vizsgálatok elvégzése után következhet a funkció megismerése és a csoportos alkotás folyamata. Maga a funkció egy kilátó, azonban ezen túl bemutatásra kerülhetnek a római kori őrtorony típusok, anyagválasztásuk háttere, pontos funkciójuk, akár a római erődök és őrtornyok közötti különbségek.

Itt felmerül a kérdés, hogy maga az őrzés funkció, hogyan jelenik meg a mai korban. Úgy gondoljuk,hogy az általunk épített “őrtorony” a római múlt és kultúra megőrzésében segíthet. Tehát a megfogalmazott cél az emberek bevonása és megismertetése a hely múltjával.

csatolmány

szerzők

  • Amberger Cinnia
    építészmérnök műszaki
    nappali
  • Gyetvai Peter
    építészmérnök
    nappali
  • Kőnig Anna
    építészmérnök műszaki
    nappali

konzulens

  • Dr. Gaul Cicelle
    adjunktus, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék

helyezés

III. helyezett