Kapujanincs átjáró

„A lélek emlékezete nélkül a test nem érthető.” (Nádas Péter: Saját halál)

Az emberi kultúra kezdete óta a halottak tisztelete, a végső búcsú megadása mindig kiemelkedően fontos szerepet tölt be a társadalmi életben. A halálhoz fűződő hiedelmek, temetkezési szokások kultúránként és koronként változtak, de az évszázadokon át formálódott felfogások mégis egy, talán egyetemesnek mondható szimbólumrendszerbe foglalták az élők és holtak közötti harmonikus kapcsolatot. A paraszti kultúrákban a falusi élet szerves részét képezte a tér, forma, rítus és viselkedés egysége. A ravatalozás lehetőséget adott a halott utolsó meglátogatására, siratására. Általános szokás szerint a halottat csak közvetlenül a temetés előtt vitték el a háztól, tehát a ravatalozás mindig a háznál történt, általában az első szobában. A 20. század azonban jelentős változásokat hozott, a társadalom átalakult, átformálódott és átértékelődött a halálhoz fűződő viszonyunk. A hagyományok érvénytelennek tűntek, helyette a városiasodás és a temetőkultúra felé fordult a falusi lakosság is. Az 1960-as években hozott közegészségügyi rendelet megtiltotta az otthon történő ravatalozást, ekkor vált a koporsóban való ravatalozás szokássá. Ám hagyomány híján az újonnan megjelenő építészeti alkotásokban a szakralitás érzete ritkán alakult ki.

Mikháza az erdélyi Maros megyében található település, a Felső-Nyárádmenti „Szentföld” központja és legjelentősebb egyházi helye. Itt épült fel az erdélyi Ferences Rendtartomány Csíksomlyó utáni második legnagyobb konventje. Már 1309-ben temploma volt a falunak, az első kolostort a hozzá tartozó kápolnával Boszniából jött ferencesek 1636-ban építették fel.

A tervezett ravatalozó a temető és a templom között nagyjából félúton kap helyet. Az építészeti cél, hogy a metaforaként is értelmezhető épület kifejezze az élet-halál misztériumát, a test és lélek elválását, de egyben a ma emberének kapcsolatát idézze a földi és túlvilági léttel. A szakrális építészetben szintúgy, mint a Bibliában a fény rendkívüli jelentőséggel bír, így a terv egyik központi alkotója is ez az elem lesz. Az épület remélhetőleg megfelelő egyszerűséggel fogadja magába ezt a liturgikus teret, és nyelvezetének koncentráltsága képes a lélek emlékezetén keresztül megidézni és megértetni mulandó testi létünk.

Források:

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/4-856.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mikh%C3%A1za

http://www.architectforum.eu/nyomtatas/halhatatlansag

szerző

• 
  Ujlaki Ágota
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulensek

• 
  Dr. Terbe Rita
  egyetemi adjunktus, Exploratív Építészeti Tanszék
  
• 
  Rózsás Éva
  Tervező építész, Konstruma Mérnöki Iroda Kft. (külső)