Fókusz

“Ki az égi mezőn jár már,

ott, hol otthona végleges,

Tudatja veletek:

hogy ittlétének bár vége lett,

de kiket itt hagyott,

mindenkit szeretett!”

Sztankovics György: In memoriam

Szeretteinek halála minden ember számára fájdalmas, testet-lelket próbáló esemény, melynek feldolgozása hónapokig, akár évekig is eltarthat. A halállal és temetéssel kapcsolatos szokások vallásonként és vidékenként változnak, az egyetlenegy közös dolog bennük, hogy a földi létet átmenetinek tartják, és az elhunyt túlvilági üdvözülésében reménykednek.

Herczeg Tamás DLA értekezésében a következőket írja: “A falusi temetési menete az évszázadok alatt beidegződött rituálénak megfelelően zajlott. Minden egyes mozzanatnak pontosan megvolt a téri leképződése. A halottas háztól a sírig és onnan vissza a halottas házig ideiglenes szakrális minőséggel felruházott külső és belső terek során haladt végig a temetési menet. A halottas szobában több napig tartó halottvirrasztás és siratás után az elhunyt koporsóját a tornácon keresztül kivitték az udvarra és a “Szent Mihály lovára állították”. Az udvaron tartott siratás és az egyházi ceremónia után a menet kivonult a portáról a temető felé, útközben a templomnál megálltak. A gyászmenet a temetőben a sírnál végső búcsút vett a halottól, majd visszatért a halottas házhoz megülni a tort.”

A ravatalozók megjelenésével ezek a szokások redukálódtak. Ma már a gyászoló falubeliek nagy része csak a ravatalozó előtt felállított koporsóval találkoznak, a temetés során a közösség háttérbe szorul.

A Mikházai ravatalozó tervezése során nagy figyelmet fordítunk ennek a folyamatnak a visszafordítására. Nem csak az épület tervezése a cél, hanem a egész rítus megfogalmazása a térben. Ezáltal a tervezésben több fókuszpont is szerepet kap. Kiemelésre kerülne a faluból a ravatalozóhoz vezető út, majd a megérkezés (kapu) helye, a felvezető út a ravatalozóhoz, a ravatalozó épülete, az átvezető út a temetőbe és maga a temető. A stációk kialakításában nem a funkció játszik szerepet, hanem az érzések által kialakított térélmény.

Nagy figyelmet fordítottunk Erik Gunnar Asplund stockholmi erdei temetőjének nagy ravatalozójának a tanulmányozására. Nagy Elemér a következőket írta a XX. század első felének egyik legjelentősebb svéd építészéről és annak legfőbb művéről: “... építészetileg értelmezi az élet és a halál találkozás. “ , “Az épület a külső térhez kíván kapcsolódni, és abban a legváltozatosabb formákkal feloldódni.” , “... legsikerültebb szintézise a tájnak, növényzetnek és építészetnek.”.

A temetési szokások, valamint a kortárs építészet tanulmányozásával szerzett tudásunkat szintéziseként olyan ravatalozót kívánunk tervezni, mely méltó helyet biztosít a halotti búcsúztatáshoz.

Források:

[http://konyvtar2.mome.hu/doktori/ertekezesek/DLAertekezes-HerczegTamas-2009.pdf]

[Nagy Elemér-Erik Gunnar Asplund]

szerzők

• 
  Tòth Tünde Krisztina
  Tervező-építészmérnök MSc (angol nyelven)
  mesterképzés (MA/MSc)
• 
  Csányi Zita
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Dr. Szécsi Zoltán
  egyetemi docens, Exploratív Építészeti Tanszék