Történelmi szövet és a felfeslő valóság
Úgy tűnik, hogy a "tér", mint szó - a tudományokban használt jelentése hatására - a 20. század építészeti nyelvezetében nagyrészt mennyiségi és elvont értelmet kapott. Mintha egy semleges kontinuum lenne, amely a funkcionális igényeknek megfelelően tetszés szerint mérhető és vágható, függetlenül a hely adottságaitól.
Az "internacionális"-nak nevezett építészet - annak ellenére, hogy időnként a végsőkig kifinomult - következetesen példázza ezt az irányzatot.
Egyéb (elsősorban gazdasági és szociális) tényezőkkel együtt komolyan megsértette a környezetet, meggyöngítve vagy tönkretéve sok-sok "hely szellemé"-t.
Mint láttuk, a "tér"-rel ellentétben a "hely" továbbra is főként egy konkrét, minőségi valóságot jelöl, amely sajátos és semmi mással fel nem cserélhető tulajdonságokkal rendelkezik. A helynek ez a valósága, amely eleve adott az olyan részletek révén, mint a kövezet, a fal, az ablak, az ajtó, talán még megfoghatóbb az olyan együttesekben, mint az utca, a városnegyed.
Dolgozatomban kísérletet teszek a hely szellemének megőrzési lehetőségének és az építész társadalmi felelősségének tárgyalására egy konkrét esettanulmány bemutatásán keresztül. Helyszín az isztambuli Balat városrész, melyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az isztambuli Yildiz Technical University közös workshopján volt alkalmam tanulmányozni.
szerző
-
Kékesi Laura Emília
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
konzulensek
-
-
-
Dr. Kovács Máté Gergő
tudományos munkatárs, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
