Szaladva fájó talpakon...
Babits Mihály Szaladva fájó talpakon… című verse inspirált az alkotófolyamat során. Ehhez kapcsolódott egy gondolatjáték, mely szerint KINTBENT együtt alkotnak egészet. Ha a KINT-et kivetülésnek tekintem, a BENT-et tartalomnak, akkor KINTBENT elválaszthatatlanok, tartalmazzák egymást. KINTBENT, avagy a „múlt már-nem-léte”¹ összesűrűsödik a jelenvalóban. Olyan képzőművészeti kifejezésmódot kerestem, amely tükrözi a gondolatmenetet. Részben ez vezetett a papír alkalmazásához.
A papír egyszerű, elérhető, döbbenetes.
Régóta foglalkoztat, hogy egy olcsó papír milyen drámai hatású lehet. A legnemesebb anyagokkal is képes felvenni a versenyt. Hogyan válhat értékessé a manapság mindenki által elérhető általános árucikk, a papír? Hát, sokféleképpen. Állhat rajta halálos ítélet, házasságkötési szerződés, orvosi diagnózis, szerelmi vallomás, titkos üzenet, néhány aláírás, portré, tájkép, csendélet.
Mással próbálkoztam.
Kivágni, összegyűrni és a véletlenre bízni. Ez volt a taktika. Kihasználni a természet teremtő erejét. Emberalakból emberalakot formálni. A kivágott formák negatívja gyakorlatilag emberek árnyékainak körvonala. Pontosan úgy, ahogy azt a valóságban tapasztaljuk. Annyira szokva vagyunk árnyékaink látványához, hogy nem vált ki belőlünk különösebb reakciót. Önmagukban semleges hatásúak. A kivágott formák összehajtogatva viszont megtelnek érzelemmel. Ugyan nem találni két egyformát, mégis hasonlóak az alakok. Hasonló erő formálja őket, ugyanúgy küzdenek. Ez jelenti összetartozásukat, okozza egymásrautaltságukat, boldogulásukat.
Kísérleteztem, hogy mi történik akkor, ha a léptéket változtatom. Kiragadva a kompozícióból egy csoportot, könnyebben láthatóvá téve a hajtásokat, a figurákra koncentrálva. Született egy virtuális verzió, ami nézőpontváltást követel. Ember nagyságúra felnagyított installáció élményét kutatva.
Ami létrejött, az vers nélkül, önmagában is értelmezhető. Alkotás, amit meg lehet fejteni…
¹ Rüdiger Safranski: Idő
