Regisztráció és bejelentkezés

Csillagösvény

A bicskei Galagonyás dombon elterülő egykori Hegyikastély kertje mára már inkább erdő, az egykor itt álló épületek pedig már csak romok. A terület bája, hogy rejtetten helyezkedik el, az egykori kastélypark szövevényes növényzetének sűrűjében bukkanhatunk az elhagyatott romokra, melyek mára már majdnem teljesen az enyészetéi lettek.

Az épületromok elhagyatottsága inspirált minket. Nem kívánjuk teljesen megnyitni ezt a kis titkos kertet a turisták előtt, hanem meghagyjuk rejtett, nehezen megtalálható, keresendő kincsként. Magukat az épületromokat csupán minimális helyreállítási és beavatkozási munkálatokkal szeretnénk biztonságossá tenni, meghagyva azokon az idő és a történelem lenyomatait.

Az egykori funkcióval egybecsengően a csillagászat tematikáját szeretnénk a terület erős rétegévé formálni ismét. Az amatőr csillagászat megfigyeléseinek, és a csillagok kémlelésében való elmélyedésnek zavartalan, sajátos környezetet teremthet ez a kert.

Programunk fő koncepciója három különböző jellegű és nézőpontú csillagok megfigyelésére alkalmas tér megfogalmazása, kialakítása. Egy csillagösvényt jelöltünk ki, amely a látogatót a három megfigyelőpont felé vezeti. A mauzóleum romja körüli tisztáson időző társaság az égre felnézve a fák és a mauzóleum sziluettjével keretezve figyelheti meg az éjszakai égbolt egy szeletét. Az egykori csillagda épületének csonka tornyát biztonságossá téve és kilátószerű csillagvizsgálóvá alakítva, a torony visszanyeri eredeti funkcióját. A fák fölé magasodó szemlélő számára teljes rálátás nyílik az égre. A harmadik kilátópont pedig egy új, jelszerű elem az erdőben, mely saját lencséjén keresztüli kozmikus utazásra invitálja az arra fogékony látogatót.

szerzők

  • Vörös-Grigoriu Eszter
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Szabó Petra
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Racskó Anna
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Szabó Levente
    egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék