múlt-jelen
A „Forgatag” téma kiválasztása után a Főtér helyén egy élettel teli közösségi teret
képzeltünk el Tatabánya szívében. A személyes tapasztalásaink során rá kellett döbbennünk,
hogy ez a helyszín mégsem tölt be olyan központi szerepet a tatabányaiak életében. Ez
elgondolkoztatott minket, hogy ezt a helyet miért nem érzik magukénak a lakosok.
A tervezés első fázisában bevontuk az embereket, lehetőségünk nyílt az idei augusztus 20-ai
főtéri rendezvényen személyes beszélgetést folytatni velük. Ebből a tér hiányosságai
körvonalazódtak, melyekre megoldást keresünk a dolgozatunkban.
Tatabánya múltjába elmélyedve felvetődött bennünk a város identitásának kérdése. Mitől
önazonos ez a város? Hogyan tükrözhetné ez a tér a hely jellegét? Úgy találtuk, hogy az
elszeparált városrészek közti kapcsolatot az egykori bányászat teremtette meg. Ezen
megfigyeléseink alapján kezdtük el kutatni, hogy mi az az építészeti beavatkozás, ami a lakosok
vágyait ötvözné a múlt örökségével, mint bányászattal.
A tatabányai emberek elmondásából egyértelműen kiderült, hogy nincs elegendő árnyék, ülőhely
és növényzet a Főtéren. Ezen funkciók vegyítésére a magyar népi építészet egyszer már választ
adott, ez maga a szárnyék. Egy funkcióban hasonló objektum konstruálásához az acélt
választanánk, ezzel az anyaghasználattal is Tatabánya indusztriális múltjára utalva.
A Tatabányai Bányász Múzeum kiállításán olyan teherhordó szerkezetet találtunk,
amelynek elemeinek használatával a fenti funkciók kielégíthetőek. A bányászatban használatos
vágatbiztosító körszelvények sorolásával egy pihenőhelyet képzeltünk el. Ennek konstruálását
vázlataink mutatják be.
A kiállításon azt is megtudtuk, hogy minden egykori bányavidékhez más-más alakú
bányászcsille tartozott. Ezekből a formákból inspirálódva képzeltünk el pihenőhelyeket, melyek
sokszorosításával belaknánk az üres Főteret. Ennek konstruálását vázlataink mutatják be.
szerzők
-
Horváth Lili Flóra
Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
alapképzés (BA/BSc) -
Jahoda Boglárka Ingrid
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
konzulens
-
Nagy Márton
docens, Lakóépülettervezési Tanszék