10 éves szociális bérház Szentendrén

Korunkban a szociális építkezések hiánya jelentős országos szintű - sőt globális- probléma. Az ilyen projektek megvalósulása állami támogatást és társadalmi összefogást igényel. Értekezésemben egy lakókörnyezetemben található példáját mutatom be az állami tulajdonú bérházaknak. Személyes tapasztalataimon és megfigyeléseimen keresztül vizsgálom szentendrei 36 lakásos lakó együttes szociális épületekhez és a helyhez való kötődését, környezete felé mutatott gesztusait. Az épülethez egyre közeledve megjelennek egyedi, sajátos szerkezeti kialakításai. Funkcionálisan elemzem a belső és külső terek használatát, használhatóságát. Az építészeti programban kialakított helységek megfelelnek-e a lakók életmódjának, igényeiknek.

A bérház legfontosabb célja a rászoruló családok támogatása és otthonteremtése. Így felmerül a kérdés: el tudja-e látni az épület első számú funkcióit? Megteremtette-e a lakóknak a szociális biztonságot és az előre lépés lehetőségét? A családokkal beszélgetve sok tanulságot le lehet szűrni, az építmény sikerességével kapcsolatban.

Az építészeti feladat itt rendkívül összetett, nagy kihívás, hiszen meg kell feleljen az önkormányzatnak ( tulajdonos/ építtető), és a családoknak (haszonélvező/bérlőnek) is, úgy hogy közben minimális költségekből és négyzetméterekből kell felépíteni egy energia takarékos épületet. Szeretném bemutatni a 2003-ban beköltözött és a későbbiekben csatlakozott lakók életét, és bemutatni, hogy élték meg az elmúlt évtizedet. Fontosnak tartom megfigyelni az épületen történő változásokat, melyek egy része egyes lakók, a közösség hatására, mások külső hatások következtében történt.

Véleményem szerint, ha ezen kérdésekre pozitív választ kapunk, azt állíthatjuk, hogy Szentendrén -a rendszerváltás óta először- megvalósult szociális lakó együttes méltán nyerte a 2003. évi „Pest Megye Építészeti Nívódíja” 2. helyezését.

szerző

• 
  Nagy Diána
  építészmérnök
  nappali

konzulens

• 
  Marosi Bálint
  adjunktus, Középülettervezési Tanszék