Tartalom a hiányban

A kultúrában mindig is jelentős szerepet töltöttek be a reprezentatív épületek, melyek képesek voltak egy bizonyos üzenetet közvetíteni a társadalomnak. A térélmény jelentősen meghatározza a benne eltöltött időről képzett emlékeinket, ezért annak megkomponálása mindig is az építészek egyik fő feladata volt. Különösen érvényes ez egy olyan tér esetén, melyben felfokozott érzelmekkel vagyunk jelen és amely - történeti rétegei okán - eleve önmagában hordozza az öregedés és átlényegülés jeleit.

A temetési szertartás kezdetét jelző harangszótól a megemlékezésre szolgáló néma csendig minden részlet mély jelentést hordoz magával. A hang meglétével vagy hiányával olyan lelki állapotokat stimulálhatunk a jelenlévőkben, ami a gyász elfogadását segíti. Test és lélek, épület és tér, anyag és annak hiánya, csend és hang ellentétei párhuzamba állíthatók egymással, ezáltal beépíthetők egy építészeti koncepcióba. Célunk ezen jelenségek vizsgálata és egyetlen koherens állítássá fogalmazása egy építészeti alkotáson alapuló tanulmány keretein belül.

Két úton indulunk el. Az egyik a helytörténeti ismeretek összegyűjtése és rendszerezése, különös tekintettel a katolikus keresztény temetési hagyományokra. A másik út az alkotói megközelítésről szól, melynek keretein belül megtervezzük a ravatalozót. A két út eredményeit, következtetéseit egy tanulmányban összegezzük.

Feltevésünk szerint, nincsen jelentéktelen üres, csak szándékosan kialakított hiány. Ezeknek tudatos használatával elérhetjük a térérzet szakrálissá emelését, megmutathatjuk, hogy a test hiányának következtében a lélek nem válik jelentéktelenné.

Kép: Ginardi Andjaryana

szerzők

• 
  Kányádi Borbála
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés
• 
  Paragi Anett
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Balázs Mihály
  egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék