Regisztráció és bejelentkezés

Alternatíva, Hiánypótló kezdeményezések az építész oktatás mellett

Egyetemi éveim során számos építészettel foglalkozó hazai és nemzetközi szervezetek tevékenységében szereztem tapasztalatot (Építész Szakkollégium, EASA, Hello Wood, Perbáli építőtáborok, Kővágóörs, Retek, DOCExDOCE). Dolgozatomban, arra szeretnék választ keresni, mi motivál minket, hallgatókat, hogy a leterhelő egyetemi feladatok mellett belefogjunk önálló, saját indíttatású projektekbe? Milyen módszertani tanulságai lehetnek ezeknek a kezdeményezéseknek?

A BME Építészmérnöki Kar a műszaki és művészeti oktatás kiegyensúlyozott arányát igyekszik megcélozni, amelynek dilemmája, hogy a kettő más-más oktatási formát, teret követel. A képzés eredményeként látszódik, hogy tárgyi tudásunk komplexitása nemzetközi téren is kiemelkedő, ellenben a valamiben jó képességű hallgatók tehetsége nem mindig tud kibontakozni a képzés kötöttsége végett. A hiányérzetet világszerte különböző mozgalmak próbálják orvosolni.

A ’learning by doing’ tanulási módszer során lehetőség nyílik a gyakorlati kísérletezésre, azonban egyetemünkön műteremház hiányában ez nemigen tud megvalósulni. Építőtáborok igyekeznek különféle megközelítéssel betölteni az űrt. A frontális oktatás korlátozza a kreativitás fejlesztését, melynek megoldása a projektalapú oktatásformában keresendő – e módszert testesítik meg e kezdeményezések, az egyetemi, hivatalos kereteken kívül.

A műegyetemi képzés kiegészítése céljából jött létre 1996-ban az Építész Szakkollégium. Komplex, nemzetközi színvonalú oktatási formát kívánt megvalósítani, melynek alapvetése az egymástól tanulás, műtermi munka, valamint kritikai szemléletmód kialakítása. Az önképzésen alapuló szervezet saját szakmai igényből és hiányérzetből adódó kurzusok megszervezésére törekszik.

A jelenség nemzetközi szinten is megfigyelhető. 1981-ben tartották az első EASA (European Architecture Students Assembly) találkozót Liverpool-ban. A mozgalom ambíciója egy olyan nemzetközi fórum megteremtése, ahol a különböző kultúrák építészhallgatói megosztják tapasztalataikat oktatási rendszerükkel kapcsolatban, továbbá közösen gondolkodnak aktuális szakmát érintő témákról. Az elmúlt években több nemzetnél megfigyelhető egy olyan folyamat, mely során az EASA közösség segítette egy, a Szakkollégiumhoz hasonló szervezet alapítását az országon belül.

A hiánypótló mozgalmak alternatívát teremtenek a diákok szemléletmódjának fejlesztésére. Kérdés, hogy az Építészmérnöki Kar képes-e a jövőben hasonló módszertani formákat integrálni a képzésbe a művészeti karakter oktatásának megerősítése érdekében, vagy továbbra is az alternatív kezdeményezéseké lesz e tekintetben a főszerep?

Irodalomjegyzék:

Dr. Kerékgyártó Béla, Szabó Levente DLA, Építészet & oktatás, Budapest, BME Építőművészeti Doktori Iskola Tanulmány kötet, 2015/16

EASA archív anyagok

Építész Szakkollégium archív anyagok

Építész Szakkollégium, ÉSZ 2006-2010 az Építész Szakkollégium projektjei, Budapest, Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2010

Építész Szakkollégium, 87,7 m3, Budapest, Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2013

szerző

  • Kolossváry Bernadett
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Szabó Levente
    egyetemi tanár, Középülettervezési Tanszék