ideg-el-tér

A lágymányosi kenyérgyár liszt silója valamikor egy óriási tömegű porózus puha anyagot ölelt körbe és tartott fogva falai közt. Mára már egy elhagyatott, kellemetlen érzést keltő tömeg, ami a körülötte elterülő sík üres térben különös hangsúlyt kap. A masszív tégla felületek meghökkentő rendszereket rejtenek magukban. A térség viszonylag zajos, és több fajta terület határán fekszik, ennek ellenére belépve a telek egyfaja burkot alkot, ahol ezek a környező hatások kissé kizáródnak. A feldolgozandó épület tömege is beleillik milliőjébe: külseje rokonszenves, kellemes, ugyanakkor intenzív látványt nyújt, amibe belépve egy sötét menedékbe érünk, ami számunkra frusztráló lehet, de mindenki így van ezzel?

Gondolj egy gyerekre, aki autizmussal küzd: szorongással, rengeteg elvont és zseniális tehetséggel, érzékszervi és érzelmi gátakkal találkozik! Kire gondoltál? Fiúra? A közbeszédben, (pop)kultúrában mindenki egy bizonyos sémára felhúzott gyereket lát maga előtt. “Kis professzorok” akik óriási tudást halmoznak fel a különleges érdeklődési körük területén, egy átlagos ember számára érthetetlen, össze nem férhető viselkedésformával kiegészülve. Majdnem mindenki egy fiút képzelt maga elé, hiszen a téma szakirodalma is jelentős mértékben a velük végzett kísérletekből táplálkozik. Felmerül tehát a kérdés, a lányok kevésbé hajlamosak minderre? Kiderült, hogy nem: a nők sokkal jobban maszkolják a másságukat mint férfi társaik, ezért több időbe is telik míg bizonyosságot szereznek a helyzetükről. A lányok mint “kis pszichológusok” az emberi viselkedés, gondolkodásmód megfigyelése iránt mutatnak lelkesedést. Ezen hozzáállás és látásmód számunkra is érthetőbbé tette a téma megközelítését.

Tervünk alap ötlete - azon felül hogy egy ismertebb módon közelítjük meg az autisztikus egyéneket - előtérbe helyezi az emberi kapcsolatok és ösztönök közötti analízist, oly módon, hogy most egy átlagos ember érzékeit teszi próbára, így elemi, tudatlan reakciót váltva ki belőlük. Olyan téri helyzetek létrehozása a cél, ami bár logikusnak hathat, mégis egy átlagos ember zavarba jön tőle. A helyszín ridegsége, monumentalitása és felaprózódott nyomasztó terei már önmagukban az emberi jelenlétet idegenségét közlik, így hangsúlyozva azt. A fő funkció egyfajta “embermúzeum” ahol autista és hétköznapi egyének önfeledt szimbiózisban léteznek. A spektrum mindkét oldala megfigyelheti a másikat: az “átlagos” társak kizökkennek, és ugyanezek megtapasztalják saját énjük spektrumát.

Hogyan és miért? A világ legalapabb megismerése az érzékszervek munkájára nehezedik. Szeretnénk kihasználni, hogy az amit látunk, hallunk és tapintunk minden esetben ugyanazzal a képlettel indul, csak az érzelmek és a felfogási mód miatt más és más lesz az eredmény. Mi a kiinduló képlettel dolgoznánk, szeretnénk hogy az érzékelés a kardinális, őszinte szintjén maradjon. Egy olyan társadalmi szürke zónát kínálunk, ahol a “tanulás” és a megismerés tudatalatti.

Az érzékek felsorolásának és befogadásának mikéntje, azoknak labirintusszerű elhelyezése és felfedezése nem is találhatott volna jobb helyszínt magának. Az öt darab lisztsiló az épület belsejében kiteljesíti az általunk megismerésnek titulált érzékelést: a megismerés folyamatát testesíti meg. A művészet a nyelve minden emberfelettinek, szeretnénk kihasználni adottságait, hogy áthidaljunk egy problémát, ami eddig egy megoldatlan rejtvény volt mindenkinek.

szerzők

• 
  Crisan Eszter
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés
• 
  Szaszák Lili
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Frikker Zsolt
  ügyvezető, építész tervező, Studio Fragment Kft (külső)