Regisztráció és bejelentkezés

Szélpont

Egy hely, természeti közeg, ég és föld kapcsolódási pontja - ahol levegőbe emelkedünk és a mennybolt “hátán hordja” az embert.

Ebben a kontextusban a hármashatárhegyi repülőtér legendáknak és misztikus történeteknek adhat és adott otthont egykoron. A területet olyan ősi fogalmak keretezik, melyek az emberiséggel egyidősek és társadalmak transzcendens gondolatait vezérelték, ma mégis önazonosság nélkül, mondhatni parlagon hever.

Pályamunkánkban kísérletet teszünk az Északnyugati Hangár jelképpé formálására, hogy a jelen lévő közösségeket meglévő identitásuk megerősítésével eggyé kovácsoljuk.

A beavatkozás során az épület külső formáját és anyagi tulajdonságait meghagyva belülre új szerkezetet építünk, mely követi a meglévő kontúrokat, anyagszerűségében pedig ugyanazt a puritánságot tükrözi. Ezt a formát egy kör alakú tetőáttöréssel bontjuk meg a tér középpontjában; a nyílás alatt egy természeti közeget vizionálunk, mely a repülőtér analógiájává válik a tömegen belül. Ide egy kinetikus szobrot helyezünk el, mely a szél allegóriájaként tiszteleg a múltnak, jelennek és jövőnek, ezen keresztül köti össze a tér a földet az éggel. A hangár hátsó falát teljesen elbontva pedig beengedjük a cserjéket és a fákat. A napfény és csapadék hiányában azonban ezek a növények nem tudják elfoglalni az épületet, a hátsó traktusban kialakul az épített és a naturális közeg párharca. Ez emlékeztet a földet alakító erőkre, az élethez szükséges axiómákra és háttérként szolgál az épületnek szellemi és materiális értelemben.

Beavatkozásunk célja, hogy az Északnyugati Hangár, környezetének absztrakciójaként, identitást adjon a helynek és a teret használó embereknek. Mindehhez azokból a téri és formai hagyományokból merít, melyek a hármashatárhegyi repülőteret jellemzik. Küldetése a föld-ég viszony, a légáramlat, a természet és a repülés fogalmain keresztül a hely szellemi és kulturális örökségét összefogva a közösség részévé válni.

csatolmány

szerzők

  • Galló Bence
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Kovács Lőrinc
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulensek

  • Kőhalmy Nóra
    doktorandusz, Középülettervezési Tanszék
  • Fejérdy Péter
    egyetemi adjunktus, Középülettervezési Tanszék