Fokozatosan

A 19. századi folyószabályozások a települések árvíz elleni védelmét és mezőgazdasági termelés alá vonható termőföldek kialakítását szolgálták. A mesterségesen létrehozott termőterület fenntartásához szükséges volt egy megfelelő infrastruktúra, ami a megmaradt természetes hullámtere(ke)t és a megművelt tájat elválasztja. Ennek manifesztációja maga az árvízvédelmi töltés és a hozzá szervesen kapcsolódó gőzüzemű szivattyúházak, melyek napjainkra elvesztették funkciójukat. Saját maguk emlékműveiként statikusan állnak a körülöttük ciklikusan változó tájban.

Szükséges- e egyáltalán az épületet kimozdítani ebből a statikus állapotból?

Úgy véljük, nem. Jelentős beavatkozás nélkül, a lehető legkevesebb építészeti eszközzel őriznénk meg a szivattyúházak örökségét. A szivattyúházak hálózatot alkotnak a hazai folyók mentén. Dolgozatunkban a sajfoki szivattyúház példáján keresztül illusztrálnánk elképzelésünket, amely implementálható lehet a hálózat többi ártér-menti épületére is.

A mozaikos pusztát és a megmaradt árteret elválasztó töltést felvetésünkben egyfajta görbe tükörként értelmezzük. A két oldal karakteréből adódó ellentét – az ártér menti terület egy érintetlen, természetes környezet, a szivattyúház oldala pedig az ember által formált, megművelt táj – feloldására teszünk kísérletet. Egy „híd” képzésével szeretnénk enyhíteni a tükör két oldala közötti erős kontrasztot, ezáltal az embereket közelebb hozva az ártér menti környezethez. Az ártéri élővilágot bemutató statikus kiállítás helyett olyan megoldást szeretnénk találni, ami által az ember saját maga fedezheti fel a tükör két oldalát.

Az ártéri gazdálkodásban ismert fok egyfajta, a fölösleget levezető és felhasználó csatorna. A fokgazdálkodás gondolkodásmódja szerves részét képezi az ártéri fenntartható tájhasználatnak, amely egyben koncepciónk alapjául is szolgál. Ezekre a fokokra teszünk utalást egy-egy, a töltés mindkét oldalán megjelenő installációval.

Az installáció célja a határ elmosása a szabályozott és természetes környezet között. A védett oldalra átvezetjük a fokok által létrehozott időszakos víztározókat, így létrehozva egy természetes atmoszférát az ember által művelt területen. Az ártéri környezetbe egy vagy több „inverz fokot” helyezünk el, amely ugyan kialakításában mesterséges, mégis képes reagálni a folyó ciklikusan változó vízjárására. Ezáltal a természet befolyásolná azt, hogy az installáció mennyire látogatható az ember számára.

Úgy gondoljuk, ezek a kisléptékű beavatkozások képesek kiegyensúlyozni a két oldal közti ellentétet és végső soron közelebb hozni az embert az ártéri környezethez.

szerzők

• 
  Jánossy Krisztina
  Építészmérnöki nappali alapképzés (BSc)
  alapképzés (BA/BSc)
• 
  Kovács Márton Benedek
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés
• 
  Thury Miksa
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulensek

• 
  Nagy Mercédesz Erika
  Doktorandusz, Középülettervezési Tanszék
• 
  Szilágyi Norbert
  Doktorandusz, Középülettervezési Tanszék