Regnum avis
,,Jól tudod Te édes Népem, hogy csak értelem és szorgalom árán tarthatod meg hazádat; hogy számbeli csekély voltodat csak eszed pallérozásával pótolhatod meg; hogy értelemből fakadó szeretettel kell közeledned mindnyájunk szülő anyjához, a természethez, mely alkotó, de romboló hatalmával is oktat, vezérel, hogy megtalálhassad a magad és cseléded kenyerét, hazád földjén boldogulásodat.” – fogalmazott Hermann Ottó, természetkutató, az ornitológia egyik atyja, aki élete utolsó szakaszát pont itt, a Jakobinusok terén élte le.
Az ő gondolatai és munkássága inspirált minket tervezésünk során, ahol az egész kert, a lakóközösség és az élővilág között szeretnénk egy közelebbi kapcsolatot létrehozni.
A helyszín már a kertbe jutás előtt felkeltette az érdeklődésünk, hiszen egy nagyon izgalmas lépcsőházból jutottunk ki a kertbe. Egy kitört üveges acélajtón át egyből egy dzsungelszerű táj tárult elénk, mintha egy erdő szélén állnánk, közepén egy romos épülettel, amit a természet már-már visszahódított. Sétánk alatt figyelmesek lettünk az élővilág intenzív jelenlétére, a madárhangok kedves éneke elnyomta a körút zaját, a tengernyi fa pedig a város jellegzetes szagát szűntette meg egy pillanatra. Ezen élmények mentén kutattunk a helyszínen fellelhető madarak sokasága és a számukra kedvező itató, fészkelő lehetőségek után.
A víziónk egy olyan madármegfigyelő létrehozása, ami mind a madaraknak, mind a közösségnek egy kölcsönösen kedvező teret szolgáltat. Ez a privát kert kikapcsolódást nyújthat a lakók számára, míg az állatvilág számára egy biztos pont, egy kellemes élőhelyet biztosítana. Célunk továbbá egy olyan vizsgálópont létrehozása, ahol a Madártani és Természetvédelmi Egyesület a madarak védelmében és dokumentálásában tud terepmunkát végezni.
szerzők
-
Báthory Dániel
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés -
Lukács Adrienn
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés -
Ráthy Sándor Ifj.
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
konzulens
-
Bartha András Márk DLA
adjunktus, Középülettervezési Tanszék