Hátrahagyott űr
Ez a ház egyszerre túl kicsi és túl nagy ennek a lakóközösségnek. Léptéktelen. Azt a méretét, amit egykor funkciója megkövetelt, sem a mai kert aránya, sem az udvar használata nem indokolja többé. Monstrumként szorítja ki a levegőt az udvarból.
Az eredeti funkcióját már régen nem szolgáló épület, mára csak csontvázként áll teljes kontrasztban a kert belső világával. Azonban ez a kontraszt folyamatosan csökken, ahogy a betört üvegpaneleken átkúszó vad borostyán szobáról-szobára eláraszt mindent, elfedve a rozsdás tartókat, a lepergett vörös festéket. Lassan betemeti az űrt, amit az emberek hátrahagytak. Invazív növények, ecetfák és akácok gyökeret eresztenek a padlók réseiben. Tovább erősödve, vastag törzsükkel átlyukasztva a tetőt, kibújva az ablakon, fény után keresgélnek. Az állékonyságából előbb-utóbb veszít az építmény, de immáron a beköltöző új lakók összetartják azt. A vastag törzsek merevítik, a borostyán és vadszőlő apró gyökereivel összetartja a falakat. A levelek megvédenek az esőtől, a mohás falak melegen tartanak, mint egy kabát. A madarak beleköltöznek és az énekük behallatszik a konyhába a nyitott ablakon át. Méhek fészkelnek a kis nyílásokban.
A folyton változó vegetáció előbb-utóbb birtokába veszi a tereket. Ami az emberek többségének már használhatatlan, az sok élőlénynek kiváló tér a fejlődésre.
Hol van az ember helye egy ilyen hibrid közegben? Van egyáltalán helye az embernek itt?
A legtöbb, amit tehetünk a fenntarthatóság jegyében az, ha visszaadunk valami keveset abból a rengetegből, amit valaha elvettünk. Az ember és a természet kapcsolata folyton változó, bonyolult viszonyrendszeren alapul, ami sokszor nehezen terelhető egészséges keretek közé. Éppen ezért a városainkban meg kell látni és használni kell minden apró lehetőséget, ami egy kicsit is közelebb hoz minket. Kiemelten fontos az egyének szemszögéből vizsgálni a belső udvart. Olyan tereket létrehozni, ami segít megélni a természet közelségét egy ilyen urbánus oázisban.
Annyit szolgáltatunk vissza, hogy ami marad, éppen elég legyen az embernek. Szemlélődésre, növekedésre, tanulásra, kapcsolódásra, lélegzésre.
szerző
-
Mészáros Zoltán
Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
egységes, osztatlan képzés
