Lélegzetvételnyi emlék

Gyere, fogd meg a kezem és vegyél egy mély levegőt! Tartsd bent, ameddig csak bírod!

Készülj fel, háromra ugrunk!

Egy.

Kettő.

Három.

Megérkeztünk.

Most már megnyugodhatsz. Ne aggódj, ne kalimpálj, lazulj el. Fordulj hanyatt és nyisd ki a szemed.

Érezd, ahogy felnyílik a szemhéjad, beárad a víz, hártyaként ölelve át szemgolyód! Picit kellemetlen, tudom, de hidd el, nem fogod megbánni. Ha ezt a szemüveget hordod, olyan élményben lesz részed, mint amilyenben még soha.

Olykor-olykor szórakoztató a világot egy másik nézőpontból szemlélni. Néha jólesik felvenni a groteszk szemüvegét és jót nevetni azon, hogy lehajolva és lábunk között átpillantva milyen mulatságossá válik a mi komoly világunk. Az emberek a plafonról lógnak, az ég zölddé válik, a fű pedig kékké. A távolban egy vonat robog tova füstcsóváján csúszkálva.

Így hát - amíg még bírod levegővel - szemléld te is így a világot! Nézd például, ahogy a vízfelület megvicceli a fáradságos munkával megépített házainkat, ahogy egyenes és szigorúan párhuzamos falaikat bálba hívja és ők boldogan táncolnak vele sötétedésig! Vagy vess egy pillantást erre a kislányra itt, aki észrevette a körülöttünk úszkáló halakat és most mosolyogva próbálja őket követni nagy szemeivel! Arcvonásai homályosak, nem egészen lehet kivenni őket, de fehér fogai hullámozva vigyorognak ránk és fagylaltja tekergőző mozgással próbál megszökni ragacsos ujjai közül.

Egy a szomorú, hogy előbb-utóbb elfogy a levegőnk és kénytelenek vagyunk visszajönni a felszínre. Ha kedvünk tartja, visszalátogathatunk, de attól még sosem fogunk odatartozni. Mi mindig csak vendégek maradunk. Az ajtóban ott áll a Természet. Ő dönti el, hogy beenged-e minket önmagába, hogy egy lélegzetvételnyi látogatást tegyünk benne. Ha nincs hozzánk kedve, jégpáncélt növeszt vagy megmászhatatlan hullámkerítést emel és teljesen kizár minket titkos világából.

Én már jártam ebben a világban. Emlékét azóta is őrzöm. Ez az emlék idővel egyre csak halványul, egészen álomszerűvé válik. Akárcsak a fenti világ fénye, zsibongása egy mozdulatlan test számára, mely a víz alatt egyre mélyebbre süllyed.

Az installációt, mint mentőövet segítségül hívva nyúlok az emlék után és abban reménykedem, hogy mások is lesznek olyan bátrak, hogy egy elegáns mozdulattal fejest ugranak a Vízbe.

szerző

• 
  Szakonyi Luca Zsófia
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Portschy Szabolcs
  Mérnöktanár, Rajzi és Formaismereti Tanszék