Mutatis mutandis

Magyarországon a 20. században, ezen belül is a két világháború között, majd a második világháború során az építészek helyzete nehezebb volt, mint történelmünk során bármikor. Az elhivatottság, végzettség, szaktudás játszották általában a legkisebb szerepet az építészek előrejutásában ez idő tájt. Azt azonban, hogy pontosan hogyan is alakult azon építészek pályája, akik a háborúk viszontagságai, rendszerek és világnézetek sokszor napról-napra történő változása közepette is igyekeztek hűek maradni önmagukhoz, nem könnyű teljes pontosággal feltárni.

A koraszak érdekessége nem csupán a politikai rendszerek építészetre gyakorolt hatásából fakad. Számomra rendkívül érdekes, hogy ebben az időben mennyi kiváló építész élt és alkotott hazánkban, főként Budapesten. Ezekben a viharos időkben olyan kiváló építészek, építőművészek, építőmérnökök gazdagították építészetünket, mint Molnár Farkas, Breuer Marcell, Weininger Andor, Árkay Aladár, Hofstätter Béla, és még sorolhatnánk. Közülük azonban többen munkatábotba kényszerültek, sokan nem élték túl a háborút, voltak, akik öngyilkosok lettek, és rengetegen emigráltak. Akárcsak Wanner János, aki így fogalmazta meg az akkori helyzetet: "Látod, a történelem folyamán ennek az országnak az egyik fele felváltva, fegyveresen kíséri a másikat!".1 Ebben az időszakban a politikai hovatartozás volt az egyik, ha nem a legfontosabb szempontja egy munka megszerzésének. Ehhez a háború előrehaladtával párosult a felekezeti besorolás kérdése is.

Wanner János 1906-ban született hazánkban. Wanner János a Bauhaus egyik első hazai úttörője volt. Családi háttere is igen mély szakmai tekintélyről tanúskodik: édesapja a Svájcból Magyarországra áttelepült, és Budapesten családot alapító Anton Wanner volt, aki a XX. század első évtizedeiben virágzó építési vállalkozást hozott itt létre. Bátyja, Heinrich Wanner (Wanner Henrik) az egyik első hazai vasbetonépítő mérnök volt. A család vállalkozásában épült meg többek között a Szél Kálmán téri Postapalota, és az idő közben sajnos lebontott Ügető lelátójának vasbeton szerkezete is. A két világháború között több jelentős középületet és lakóépületet tervezett Magyarországon (Magyar Mérnöki Kamara Székháza, XI. Himfy u 7., Szilágyi Erzsébet fasor 61.)2.

1946-ban azonban Svájcba emigrált (vissza), s itt folytatta építész praxisát haláláig. Régi-új hazájában több magyarországi emigráns építésszel tartott szoros kapcsolatot, segítve ottani szakmai beilleszkedésüket.

Dolgozatom célja nem csupán a kor „elfeledett építészeinek” bemutatása lenne, különös tekintettel Wanner Jánosra és családjára, hanem az építészek akkori helyzetének ismertetése is. Kutatásom, mely elsősorban kíváncsiságon, másodsorban pedig ismereteim tudatos bővítésén alapul, remélhetőleg túlmutat majd e dolgozat keretein.

Szakirodalom:

Dr Kubinszky Mihály (főszerk.) - Modern építészeti lexikon, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978

Pamer Nóra - Magyar építészet a két világháború között, 1986

Ferkai András - Buda építészete a két világháború között, 1995

Ferkai András - Pest építészete a két világháború között, 2001

Bajkay Éva (szerk.) Magyarok a Bauhausban - A művészettől az életig, 2010

Vámos Dominika - Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (1-6.), epiteszforum.hu, Budapest, 2014

Vámossy Ferenc – A 20. század magyar építészete, 1. kötet, 2016

Sigfried Gideion: Bauen in Frankreich, Eisen, Eisbeton, 1928

Leonardo Benevolo: History of Modern Architecture, 1971

William J. R. Curtis: Modern Architecture since 1900, 1982

Magdaléna Droste: Bauhaus, 1991

Sigfried Gideion: Space, Time, Architecture, 2008

Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története, 2009

Thilo Hilpert: Mies in Postwar Germany, 2001

szerző

• 
  Ádám Blanka
  Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
  egységes, osztatlan képzés

konzulens

• 
  Dr. Szécsi Zoltán
  egyetemi docens, Exploratív Építészeti Tanszék