Regisztráció és bejelentkezés

Surrantó

Surrantó

Rudabánya az Észak-magyarországi régióban, Budapesttől 210 kilóméterre fekszik. Az ország egyik legrégebbi bányásztelepülése volt, amely Nagy Lajos uralkodása alatt, a 14. század derekán kapta meg a bányavárosi rangot.

Tervezési helyszínünk, az egykori vasércbánya Surrantója, amely a frissen kitermelt nyersanyag lejuttatását biztosította, a felső terepsíkról a vasúti kocsikba.

A vasbeton monstrum hozzásimul a környezetéhez; a lejtős terep adottságait kihasználva, kizárólag a gravitáció segítségével mozgatta a benne lévő tömeget.

A vasérc kitermelése 1985-ben - a bányászat megszüntetésével - fejeződött be, ami a munkahelyek megszűnéséhez, az életszínvonal rohamos csökkenéséhez vezetett a településen. Az itt található ipari létesítmények kihasználatlanul várakoznak a hasznosításukra.

A fejlődésre nyitott városvezetés igyekszik a környék fejlesztésével fellendíteni a település életét. Ennek egyik jelentős lépése a feltárt főemlős, Rudapitecus hungaricus leleteinek megtekintésére felépített látogatóközpont volt. Emellett a páratlan adottságú bányató európai szinten egyedülálló és kedvelt búvárbázis óriási mélysége és vízalatti járatok extrém terepe miatt.

A megindult fejlődési folyamat következő stációja a Surrantó és közvetlen környezetének újragondolása lehetne. A vasbeton szerkezet egyrészt emléket állít a város történelmi múltjának, másrészt a brutális tömeget lehetetlen lenne elbontani. Emiatt szükségszerű, hogy a meglévő adottságokat kihasználva lássunk hozzá a tervezéshez.

Célunk az, hogy a környék vonzerejét növeljük, s mind az itt lakók, mind az ide érkezők számára izgalmas, új funkcióval ruházzuk fel a Surrantót.

csatolmány

szerzők

  • Zsanda Anna Kornélia
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Tóth Kincső
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Béres Luca
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulensek

  • Dr. Terbe Rita
    egyetemi adjunktus, Exploratív Építészeti Tanszék
  • Lassu Péter
    egyetemi tanársegéd, Rajzi és Formaismereti Tanszék
  • Pokol Júlia
    -, Exploratív Építészeti Tanszék