Regisztráció és bejelentkezés

Somló esszenciája

Magyarország a vizek országa. Méltán vagyunk ismertek világhírű gyógyvizeinkről, fürdőkultúránkról, amely a római éra és a török fennhatóság alatt honosodott meg, leginkább a fővárosban.

Mint sok másutt, a fürdőket tekintve is óriási szakadék figyelhető meg Budapest és a kevésbé fejlett régiók közt. Vidéken a gyógyfürdők döntő része a szocializmus idején épült, állapotuk évtizedek óta változatlan. A gyógyvízen és nosztalgián túl alig éri pozitív inger az igényes fürdőzőt. A rossz példák fokozatosan beépültek a köztudatba, ezáltal sztereotípiákká váltak.

Az általuk gerjesztett negatív előítélettel szeretnék leszámolni. Egy olyan kis léptékű, hiánypótló fürdő tervezését tűztem ki feladatomnak, amely a jelenlegi fürdők alternatívájaként szolgál. Merítve a nemzetközi fürdőrituálék tanulságaiból megteremti a magyar újhullámos fürdőtípust. Emellett az ország több pontjára adaptálható lehet kisebb változtatásokkal. Most viszont a helyszínként szolgáló Somlóra fókuszálok. A szűkebb értelemben vett tervezési helyszín a hegy szoknyáján található, a nyugati lejtőn. Lenyűgöző panorámával bír a síkság horizontjára, valamint magára a bazaltsziklás hegyoromra. Célom egy olyan fürdő életre hívása, amely a rohanó világ mókuskerekéből kiszállásra és csendes elmélyülésre csábítja a betérőt, bemutatva a Somló esszenciáját.

Szándékomban áll reagálni a hegy meglévő értékeire, valamint a terepadottságokra.

csatolmány

szerző

  • Bogáthy Zsolt
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulens

  • Dr. Nagy Iván
    egyetemi docens, Exploratív Építészeti Tanszék