Regisztráció és bejelentkezés

Új irány

Egyiptom jelenlegi helyzetét nagyban befolyásolja az egyre növekvő népesség, a kevés hasznosítható terület, valamint a politikai változások. Az iskolarendszerre való kihatása is megfigyelhető- nagyon sok gyerek jár egy iskolába, osztályba, az iskola épülete nem alkalmas ennyi diák befogadására. A helyhiányt a tanítási nap átszervezésével próbálták orvosolni.

Az új építésű iskolák Egyiptomban néhány minta szerint épülnek, amelyek különböző hibákat foglalnak magukba. Ezekből a hiányosságokból, hibákból tanulva célunk egy olyan iskola megtervezése, mely későbbiekben mintaként szolgálhat és sokkal élhetőbb körülményeket teremthet az ott tanulók számára.

A feladat rengeteg kihívást foglal magába, hiszen egy száraz és forró éghajlatú területre kell tervezni. Figyelembe kell venni mind a klímát, a tájolást, szellőzést, a környezetbe való illeszkedést és a program tervezetet. A helyszín Luxor, Új Gourna központja. Közvetlen szomszédságában található a Mecset és a Khan, valamint a Színház is, melyek meghatározó elemei a területnek.

Egyik legfontosabb szempont az iskola tervezésénél a klimatikus viszonyokra választ adni. A megfelelő tájolással lehet a benapozást szabályozni, a felmelegedést a lehető legjobban csökkenteni. Az épülettömeg kialakításánál biztosítani kell a megfelelő szellőzést, a levegő áramlását tudatosan irányítani. Helyi anyagok használatával az organikusságra, az energia tudatosságra és a takarékosságra törekednénk.

A sivatagi éghajlaton épülő iskolaépület hűtési hőterhelése jelentős részben az épületet érő napsugárzásból adódik. A hűtési hőterhelés passzív eszközökkel történő csökkentése rendkívül fontos, erre egy olyan módszert képzelünk el, mellyel az iskolaépület hőtároló tömege lehűthető, ami a következő nap épülethűtési csúcsigényét csökkenti.

Hassan Fathy “Architecture for the Poor” című könyvében található két iskola terv alapján a belső udvarok kialakítását közösség építési szempontból nélkülözhetetlennek találjuk. A térszervezés során a közösségi terek kiemelten fontos szerepet játszanak, míg a homlokzatképzéskor a környező épületek jellegzetes elemeivel kell összhangba kerülni.

Az előképek alapján Francis Kéré által tervezett közismert iskolaépületek, valamint Parajdi Mester László munkásságát és az általa megismert különböző afrikai iskolákat vizsgálva és ezek tanulságait összegezve, célunk a megfelelő tervezési metódust kialakítani és felhasználni Új Gournában.

Hivatkozások:

Hassan Fathy- Architecture of the Poor

Francis Kéré- Radically Simple

Balázs Bokor, Hacer Akhanb, Dogan Eryener, László Kajtár-Theoretical and experimental analysis on the passive cooling effect of

transpired solar collectors

Balázs Bokor, László Kajtára, Doğan Eryenerb-Nocturnal radiation: new opportunity in building cooling

szerzők

  • Pénzes Laura
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Bielik Judit
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Hamrouni Feres
    Energetikai mérnöki alapszak (BSc)
    alapképzés (BA/BSc)

konzulensek

  • Dr. Vasáros Zsolt
    egyetemi docens, Exploratív Építészeti Tanszék
  • Dr. Bokor Balázs
    egyetemi adjunktus, Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék
  • Veres Laura
    Konzulens, Makroker Plusz Kft. (külső)