Regisztráció és bejelentkezés

kapcsolatok_történelem_kultúra

Balat Isztambul egyik észak-nyugati városrésze. Az Aranyszarv-öböl dimbes-dombos déli partján terül el, jellegzetes lépcsőzetesen egymás fölé emelkedő házsoraival és keskeny, ám hangulatos utcáival. Itt kapott helyet az egykori erdélyi követek szállása, amit I. Szulejmán adományozott. A könnyebb ügyintézés érdekében szokássá vált a különböző nagykövetek részére szálláshelyeket kialakítani. Ugyanebben a városrészben kaptak helyet a havasalföldi és moldvai nagykövetek. Az egykori zsidó negyed ma is kulturális sokszínűségéről ismert.

A Yildiz Műszaki Egyetem építész hallgatóival közösen végzett épületfelmérésünk során volt alkalmunk alaposabban megismerkedni a fent említett városrésszel. Az épület közvetlen környezete lakóövezet, túlnyomórészt elhagyatott házakkal. A pezsgő balati légkör 5 perc séta után, a negyed főutcáján kezdődik. Elsődleges célunk az egykori szállót bekapcsolni a városrész életébe. Az egyre szaporodó kávézók és régiség kereskedések a város egyfajta identitás vesztését eredményezhetik. Ezt azonban különböző kulturális programokkal és építészeti beavatkozásokkal kiküszöbölhetjük, ami a turizmus fellendüléséhez is vezethet.

csatolmány

szerzők

  • Kis Noémi
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés
  • Paragi Anett
    Építészmérnöki mesterképzési szak osztatlan
    egységes, osztatlan képzés

konzulensek

  • Kiss Zsuzsanna Emília
    mérnöktanár, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék
  • Dr. Kovács Máté Gergő
    tudományos munkatárs, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék