Regisztráció és bejelentkezés

Napsugárzás és geometriai szerkesztés

Dolgozatomban a napsugárzás geometriájával foglalkozom építészeti szempontból. Bemutatok történelmi példákat, ahol a tervezők a Nap sugárzásának geometriáját ismerték és használták, ehhez kapcsolódva leírom a korabeli ismereket a fent említett tárgyhoz. Ezután bemutatom a benapozás-vizsgálathoz szükséges és használandó ábrázolási geometriai rendszert, és példákon keresztül bemutatom működését. Ehhez kapcsolódóan megvizsgálom az építész tervezőprogramok némelyikét, és összehasonlítom a programokba beépített modult, hogy ugyanabból az adatbázisból dolgoznak-e, ugyanazt az eredmény adja-e ki, és így tovább. Saját program bemutatásra kerül, melyben megprogramoztuk egy pontszerű fényforrásból érkező fénysugarakban levő tárgyak épületek árnyékát meghatározott dátumhoz kötve. Majd mindezeke konklúziójaként a benapozás-vizsgálat gyakorlati használatára térek ki, mennyivel gazdaságosabb, környezetkímélőbb, és egyszerűbb, ha a tervezési folyamat során megfelelő figyelmet fordítunk a napsugárzás helyi adottságaira, fény-árnyék hatásokra, benapozásra, felületre érkező napsugárzásra.

szerző

  • Melles Fanni
    építészmérnök
    nappali

konzulens

  • Dr. Szoboszlai Mihály
    egyetemi docens, tanszékvezető, Építészeti Geometria és Informatika Tanszék