Folyami mikroműanyag-szennyezés mérési módszertan fejlesztése

Műanyag nélkül az élet szinte elképzelhetetlen a XXI. századi ember számára. Használata nagyon széleskörű: ipar, orvostudomány, épületek, csomagolások stb. Túlzott gyártása viszont hulladékkezelési problémákhoz vezet. Sokszor látunk a tengerpartokon eldobva, vagy a folyók vízfelszínén úszva egy-egy palackot, nejlonzacskót, illetve egyéb műanyaghulladékot. Ezek az idő elteltével fokozatosan elaprózódnak (főként fizikai folyamatokon keresztül), kisebb műanyag darabokra hullanak szét. A szakirodalom szerint az 5 mm-nél kisebb szemcseméretű műanyagokat együttesen mikroműanyagnak nevezzük. Problémájuk, hogy méretüknek köszönhetően könnyedén terjednek tovább mind tengeri, mind édesvízi környezetben, ahol aztán interakcióba lépnek az ottani élővilággal (pl. táplálékhoz tapadva). A mikroműanyag a vízi élővilágon keresztül az emberekhez is eljut, viszont ennek a káros hatásnak a mértéke még ismeretlen.

A 2000-es évek elejétől került a középpontba a mikroműanyagok mennyiségének, összetételének, előfordulásának és hatásainak vizsgálata. Jelentős méréseket végeztek tengeri környezetben, míg a folyók és egyéb édesvizek vizsgálata csak az utóbbi pár évben kezdődött meg. Külföldön már többek között Ausztriában, Németországban és az USA-ban is végeztek méréseket folyami és tavi környezetben. Idehaza is történtek már mérések, melynek során a Duna és a Tisza vizében szállított, valamint egyéb folyóink és tavaink fenekén kiülepedett mikroműanyagokat vizsgáltak.

A téma újkeletűségéből adódóan azonban heves vita övezi a vizsgálatokat, ugyanis számos mintavételezési és elemzési eljárás született, melyeknek megvannak a maguk előnyei és hátrányai, viszont egyiknek sem sikerült még teljeskörű elfogadottságot szerezni. A helyzetet az is nehezíti, hogy a mikroműanyagok vizes környezetben történő terjedése egy igen komplex jelenség (fizikai és biokémiai folyamatok egyaránt befolyásolhatják), idő- és térbeli változékonysággal fűszerezve. Ahhoz tehát, hogy a mikroműanyag-szennyezés édesvizeinkben történő terjedését fel lehessen tárni, további mérésekre és vizsgálatokra van szükség.

Jelen dolgozatban saját, a Dunán végzett terepi méréseimet, s az ott gyűjtött minták laborelemzéssel feltárt mikroműanyag-tartalmát mutatom be és értékelem ki. Az alkalmazott mikroműanyag-mintavevőt osztrák példa alapján magunk terveztük és állítottuk össze. A mintavevő kialakítása lehetővé tette, hogy a vízoszlop különböző mélységeiben egyidejűleg gyűjthessünk mintákat, ezáltal részletesebb képet alkotva a mikroműanyagok térbeli eloszlásáról. Az eszköz három, keretre szerelt, 500 μm pórusméretű planktonháló segítségével szűr ki szilárd anyagokat a folyó vizéből. A nemzetközi szakirodalomban azonosított egyik elsődleges mikroműanyag-terhelési gócpont a tisztított szennyvizek bevezetése. Minatterületünket ennek megfelelően választottuk meg: méréseinket a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep sodorvonali bevezetése feletti és alatti folyószelvényekben végeztük, hogy a szennyvíztelep esetleges hatását kimutathassuk. A begyűjtött minták mikroműanyag-tartalmát laboratóriumi elemzés útján határoztuk meg. Célunk kettős volt: i) a mikroműanyag-mintavétel és –elemzés tesztelése után ii) becslést tettünk a Duna mikroműanyag-tartalmára adott vízjárási állapot mellett, egy, a mikroműanyag-terhelés szempontjából kiemelt jelentőségű, budapesti mintaterületen.

szerző

• 
  Szöllősi Anna
  Építőmérnöki szak (műszaki alapdiploma BSc szint)
  alapképzés (BA/BSc)

konzulensek

• 
  Dr. Baranya Sándor
  egyetemi docens, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
  
• 
  Ermilov Alexander Anatol
  Doktorandusz, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
• 
  Pomázi Flóra
  Doktorandusz, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
• 
  Dr. Toldy Andrea
  egyetemi tanár, Polimertechnika Tanszék
  
• 
  Dr. Gere Dániel
  adjunktus, Polimertechnika Tanszék

helyezés