Regisztráció és bejelentkezés

A Kemence-patak térségének hidrológiai vizsgálata

Dolgozatunk tárgya a Kemence-patak, mely a Börzsöny legnagyobb vízfolyása, az Ipoly mellékvize. Hegyi jellegéből adódóan vízjárása szélsőséges, rendszeresek az áradások hóolvadások és nagyobb csapadékok esetén. A patakon 1996-ban épült árvízcsúcs-csökkentő tározó, ám 1999-ben ennek gátja átszakadt egy rendkívüli csapadékesemény hatására. A patak környezetében élők mindennapjait rendszeresen megkeserítik az áradások, ezért is kezdtünk el foglalkozni ezzel a témával.

Szerencsére rengeteg adat állt rendelkezésünkre. Több mint 50 évnyi vízállás és vízhozam érték, csapadék idősorok, szakirodalom és tervek a tározóval kapcsolatban, és a vízgyűjtő térképei. Mindezek mellett természetesen személyesen is bejártuk a vízfolyást, elkészítettük a patak hidrológiai hossz-szelvényét saját vízhozam-mérési eredményeink alapján. Tanulmányoztuk a tározó problémakörét, megismerkedtünk tönkremenetelének körülményeivel, megtekintettük a régi és az új terveket. Magunk is elvégeztük a tározó hidrológiai méretezését, majd mindezek alapján beépítettünk egy tározót a HEC-HMS szoftverben felállított modellünkbe, szemléltetve az 1999-es rendkívüli csapadék révén létrejött árhullámra gyakorolt hatását.

Dolgozatunkban bemutatjuk a patak vízgyűjtőterületét, a helyszíni mérések menetét és eredményét, a tározó kronológiáját, egy új tározó tervezését, a modell felállításának folyamatát, illetve a tározó hatásának modellezését.

szerzők

  • Horváthné Dr. Nagy Eszter Dóra
    építőmérnöki
    nappali

  • Kárpáti Balázs
    építőmérnöki
    nappali

konzulensek

  • Dr. Hajnal Géza
    docens, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
  • Dr. Bene Katalin
    egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem (külső)

helyezés

Egyetemi Hallgatói Képviselet Jutalom