Regisztráció és bejelentkezés

Közösségi autózás alkalmazásának vizsgálata Budapesten

Fejlett nagyvárosok problémáinak jelentős része összefüggésben áll a városi közlekedési infrastruktúrával. Ezen városok közúti telítettsége, az ezáltal okozott környezeti terhek és ezek városi életkörülményekre gyakorolt negatív hatása közismert. 2014-re egyértelművé vált, hogy a városközpontok és sűrű beépítésű belvárosok folyamatosan növekvő közlekedési igényeit a közúti infrastruktúra kapacitásának bővítésével nem lehet kielégíteni.

A közösségi autózás vagy carsharing egy olyan szolgáltatás, amely rendszeres gépjárműbérlési lehetőséget biztosít egy közös használatú járműparkból, így a regisztrált felhasználók a saját gépjárművük nyújtotta előnyöket a tulajdonlás költségei nélkül vehetik igénybe. Egy jól működő carsharing rendszer megvalósításával kevesebb jármű és kevesebb parkolóhely is elegendő a közlekedési igények kielégítésére.

Az első carsharing szolgáltatások a második világháború után non-profit jelleggel, kis közösségekben alakultak ki, ahol a cél a járművek fenntartási költségeinek megosztása volt. Az 1980-as években, a fenntartható életmód terjedésével növekedett a carsharing népszerűsége. A szolgáltatás világszintű elterjedése a technológia fejlődésével vált lehetővé a 2000-es években.

Írásom során bemutatásra kerülnek a különböző carsharing szolgáltatások típusuk, tulajdonviszonyuk, működésük alapján a kezdetektől napjainkig. Részletes tárgyalásra kerülnek az eltérő koncepciók, a különböző szolgáltatások előnyei-hátrányai, az egyéb közlekedési módokra illetve a városokra gyakorolt pozitív és negatív hatásai.

A téma aktualitását jelenti a carsharing rendszer kelet-európai terjedése, budapesti megjelenése. Budapest lakosságát és népsűrűségét tekintve alkalmas város egy fenntartható rendszer kialakítására, de a város egyenetlen népsűrűsége és szétterülése miatt fontos részlet a célközönség és célterület körültekintő kiválasztása. Munkám során javaslatokat tettem egy budapesti carsharing rendszer bevezetésére: modell kialakításra, működési területre, szervezeti működésre.

szerző

  • Kovács András
    építőmérnöki
    nappali

konzulensek

  • Dr. Orosz Csaba
    docens, Út- és Vasútépítési Tanszék
  • Soós Zoltán
    , (külső)