Források hidrogeológiai vizsgálata Tata belvárosában
Tata városa nem véletlenül nyerte el a vizek városa elnevezést. A város területén az 1960-as évekig egyedülállóan gazdag forrásvilág volt a jellemző, egyes korabeli leírások szerint az ismert nagy hozamú forrásokon kívül szinte „lépten-nyomon” fakadtak vizek. Naponta mintegy 250 millió liter kristálytiszta víz tört fel, melyek a város szövevényes csatornahálózatába ömlöttek.
A XX. század közepétől a Tatabányai-medencében fellendült a szénbányászat, melynek következtében megkezdődött a bányászati vízkitermelés. Ez olyan hatalmas méreteket öltött, hogy az 1970-es évek elejére a források elapadtak, a Dunántúli-középhegység karsztos víztározójában pedig a vízszintek több tíz métert süllyedtek. A következő évtizedekben a város döntéshozói véglegesnek nyilvánították ezt az állapotot, megkezdték a vízelvezető árkok feltöltését, és az addig vizenyős területeket beépítetését.
A bányászat befejeztével megszűntek a víztelenítések is, így a középhegység területén megindult a karsztkészletek regenerálódása, melynek következtében az 1990-es évektől napjainkig a város térségében a karsztvízszint körülbelül 40 métert emelkedett. A nagymértékű emelkedés következményeként a város egyre több pontján törnek fel a régi források manapság.
Dolgozatom nagyban támaszkodik Maller Márton Tata, városközpont forrásainak hidrológiai vizsgálata című szakdolgozatára, illetve Szilágyi Mariann Tata környéki források hidrológiai vizsgálata című Tudományos Diákköri Konferencia dolgozatára.
A tatai forrásokkal kapcsolatos irodalom és dolgozatok hidrológiai szempontú összefoglalása mellett rendszeresen méréseket végeztem. Három forrást vizsgáltam, ebből kettőnél Thomson-bukót helyeztünk el a vízhozam meghatározásához. A helyszíni mérések jól összehasonlíthatóak a korábbi eredményekkel, amelyekből a jövőbeli vízhozam-változásokra is lehet majd következtetni.
